Csak álmodom?

Születtem, de félig halok...
Névtelen generáció?
Hozott bűn, jóság. Ver a szív.
Érben regeneráció.

Olyan ismerős az illat,
érzem, egyszer már jártam itt.
Nyíló virág, zöldülő lomb.
Van, ami sosem változik...?

Hangok, dallam, új szövegrész.
Hittel költött sors. Véletlen,
tán visszatükröződött...
Ismétlődik? Újraélem?

Lánggal érő gondolatok...
Csak félkész, vagy tán maradék?
Sötétlő árnyak, fojtó füst,
vakító ezüst. Haladék...

Hold kínálta menedék...
Harang szól. Csak álmodom?
Születtem, de félig halok...
Néha a szemem becsukom...

Ilona Zagyi Gáborné

Megfestett korok...

Tükrét mutatja. Megszólít,
s amíg nézem kibontom.
Látom benne a valódit,
mégis más ez a szirom.
Folytonossá vált lendület.
csúf széppé torzulása,
s ahol a keze remegett,
fájdalom csúfítása.
Árnyékolt színek és formák,
hullámok viszik, sodorják.
A vére áramlása?
Napok, éjek forgása...

Látható és láthatatlan.

Test és lélek két ecset,

de összhangban, egy vonásban

csupa jel és üzenet...

Felém nyúl. - Láss..! Megmutatom.

Érzel, hallasz  engemet? -
... mélyen nyílik, elfogadom,
s érinti a lelkemet.

Megmozdul a mozdulatlan,

kerek, egész, félszavakban.

Egy részem vele szédül.

Tágul tér, kiegészül...

Hangjegyek a pillanatban,
látok mosolyt, sebeket.
Könnyeket itt-ott, nyomokban
a bezárt érzelmeket.
A kiáltót, ártalmatlant.
Csendet, a természetet.
Logika a térfogatban.
nincs állandó szerkezet.
Tűnik szegély. Hol a vászon?
Magával ragad és átfon,
simulva helyet keres,
jobb sorsra ígéretes.

Ilona Zagyi Gáborné
/Barabás Miklós festménye/

Magamért

Jel és jóslat, volt-nincs. Megszűnt, megrekedt.
Volt rá példa, hogy a látnok tévedett...
Mert mást ígért.
Kódolt szerkesztés, ismert jelszó nélkül.
Áttört tűzfal, s a jelen sorssal békül.
Már magamért.

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /

Mindig van miért...

Elsimogatott álmok gyűrött lepedőn.
Sietősen beágyazott gyűjtött vágyak...
"Tudom egyszer jobb lesz" óvja védelmezőn.
s így épnek tűnik, tisztának.
Takarón átüt vádlón, figyelmeztetőn,
talán most van az a holnapja a mának,
s közöttük a magamnak tett ígéretem.
Előlem eltitkolt szó: a reménytelen...

...még tovább rohanok. Állandó fájdalom,
ami velem szédül. Túl nagy rám, elszabott.
Bőrömmel tépném csontig... s hagynám csupaszon,
de csak óhajba bújtatott
kín. Hány éve is mondják: tűrjek, s megszokom.
Kapszulákba zárt vigasz, mégsem siratok.
"Mindig van miért" lüktet, dobog intenzív,
hisz szeret, ez az érzőn-vérző, bolond szív.

Ilona Zagyi Gáborné

Kipróbált dallam

Agyonmosott egy rémtörténet...
Lelkemre száradt útmutató.
Magam írtam át e képregényt,
jól-rosszul, s szemezem cseppenként,
mint: dó, ré, mi, fá, szó, lá, ti, dó...

Felemelt fejjel, oda-vissza,
a hangom emelkedőn lázadt.
Kimondtam, hogy ne maradjon bent,
az elfogadás így mást jelent.
Sápadt a félelem, megfáradt.

Életízű! Kóstoltam bátran,
s ajánlom szívből mindenkinek.
Nem marad éhező az esély...
áttörhető a szokott szegély,
s nem kopik kotta, sem a színek.

Ne rám nézz! Mert én, itt sem vagyok.
Tükörkép int, a lecke adott.
Hallottam százszor: Mozdulj végre!
Az égből nem hull, ha csak "kéne"
Fel-fel dobom míg dúdolgatok.

Ilona Zagyi Gáborné

Mint az a kerti pitypang...

Nem akarok mást, csak ami jár,
az érzésekből leltározok.
Imádkozok, bár itt nincs oltár,
zárt ajtókon nem kopogtatok...
és mégis jelen vagyok....

Szárazan, nyersen, túl egyszerűn...
véremben van és türelmetlen...
Szétszórt sor(ok). Reszkető betűm
beforratlan seb. Rendezetlen
a helyes és helytelen...

Ártalmatlan dacos és szelíd,
olyan mint az a kerti pitypang...
A virágja mosolyra derít.
Csak egy szélszórta, gyönge kis hang...
irtanák... mégis itt van...

Ilona Zagyi Gáborné

Testbe írt...

Valami édesen puha, lágyan selymes...
épp felsikolt.
Csendesgetik a tejtől duzzadó keblek.
Táguló tudat-tér. Feszülő bőrsejtek.
Éles fény volt.

Jelek. Hypotalamus, somatotrop hormon.
Húrokon játszik, szöveten és a porcon.
Nyúló csontok.
Gyógyító csókok a felhorzsolt rétegen.
Lélek ír, lassan cserződő felületen.
Tiszták... Foltok.

Terheltségi fokozat túl egyenlőtlen.
Nem mért adat...
a Gerinc hajolni vajon meddig képes?
Tűző napon a lapát nyele is kérges.
Diplomás vasak.

Beszédes felszín, ha minden lejegyezve.
Kódolt ráncok.
Drámák a vonásokban. Elpuhuló hám.
Visszaforgatott csíny tán az ellágyulás?
Rideg számok...

Ilona Zagyi Gáborné

Helyzetjelentés

Kicsi vagyok, meg nem növök,
bukdácsolok rögök között.
Csöpög valami mézes lé...
rám ragad, édes, megtapad,
Miért húzza a vállamat?
Nem bírom el... Visz... Lefelé?

Dörög a menny... szokott körök,
nem érem föl, erőlködök.
Fölösleges, haszontalan
kín. Manna, fából asztalra?
Üres bókok jobbra-balra,
mind szintesemmi súlytalan...

Kicsi vagyok, meg nem növök.
Mégsem bánom, vágyból szövök...
de csak olyat, hogy ne fájjon,
s ne szánjanak kik nem értik
utam. Tavasztól-tavaszig
egyensúlyt az ingoványon.

Ilona Zagyi Gáborné

Csak ölelj át...

Mikor gyönge vagyok,
ha elveszni látszom,
mikor szívembe mar,
bár az erőset játszom,
csak ölelj át...

Mikor bent marad a szó,
a csönd vállamra ül,
mikor túl sok a kérdés,
s nem bírom egyedül.
Csak ölelj át...

Mikor elhagyottá dermed,
a rideg valóságom,
mikor homályos a holnap,
a jelentől még fázom.
Csak ölelj át...

Mikor egyszerűen csak
a közelségre vágyom,
mikor gyógyít az érintés
te űzd el magányom,
csak ölelj át...

Alkony / Zagyi Gáborné /
2014.02.

Lélektapasz

Csak egy ártatlan sóhajnak indult,
aztán valahogy mélyebbről szakadt,
de meglepett, ami elszabadult,
a múló idő békéje rátapadt.

Furcsán higgadt, élhetőbbé csorbult,
simul rá jótékony lélektapasz,
mi lidércként űzött gyöngévé árvult,
már nincs hatalma, csitítja a tavasz...

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné

2014.03

Ha elvész...

Féltem a széteső képeket,
hisz az egészet akarom,
a gyűjtött veszteségeket
őrzöm, de nem bálványozom.

Megbékél sok kapott fiaskó,
de végre legyen már elég,
nem kell semmi drága, csillogó,
csak hagyd meg, ami még enyém!!

Lelkem tükre kér! Nem követel.
Mégis összetörni látszik,
szelíd alázattal térdel,
de csak filmszakadásig...

Hiába csitítgat sorsom,
a fényt nem érezni, látni akarom,
s esküszöm..., Istenemre mondom...
ha elvész, a teremtőm megtagadom...

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /