Készülődés

Készülődik télapóka,

ünneplője a gardróbba`.

Piros kabát, piros sapka,

hópelyhekből van dísz rajta.

Ősz szakálla, fehér tincsek

takarják a hószín inget.

Piros nadrág puha, bélelt,

sok zimankót már átvészelt.

Pocakjára övet csatol,

jól jön ez, ha mászik, hajol.

Meleg, bundás a csizmája,

mérföldet lép, ha nincs szánja.

A tükörbe kacsint egyet,

nincsen más smink, csak szeretet.

Dér csípett pírt az arcára,

valódi a mosolygása.

Száncsengő szól kettőt-hármat,

indulhat a kalandjárat.

Hogy merre járhat, hol lehet?

Még takarják a fellegek.

Zagyi G. Ilona

2020

Lüktetés

 

Örökzöld ölelés

Minden változik... adventi hetek...

attól igazik, hogy voltam gyerek,

s a jelent lélekből díszítgetem.

Átélt és örökölt töredékek.

Emlék-tarka csokrom

ilyenkor kibontom

lassan és türelmesen.

Nem tudom, mi volt az ajándék,

már csak az örömre emlékszem...

csillogó szemekre,

s itt szívem táján a melegre,

ami túláradó, de békés.

Míg idézem, átsimogatom...

meg is érintem a jelenben,

hiszen van egymásra figyelés,

itt visszhangra lel szívverésem.

Szeretetem koszorú,

örökzöld ölelés,

mely boldog és szomorú,

mint maga a létezés...

eredőn emberi...

Zagyi G. Ilona

2019

Angyali érintés?

Csak egy érzés... nincs misztikus, fénylő látvány.

Valami azt súgja, nem maradtam árván...

figyel, kísér... vigyáz rám

egy sejtés... valami az egyedüllétben,

a nappali fényben, s éjjel a sötétben.

Akinek nem számít, hogy mennyi a vétkem,

tán angyallá született... azért, hogy féltsen.

Ismeri járt utam.

Különös párhuzam

a törékeny léttel... az időtlen térben.

Megértett, békés jel a semlegességben,

mint szívdobbanás,

hozzátartozás.

Nincsen rá szó, talán az Ima is kevés...

elgyászolt, mégis itt maradt gondviselés...

Zagyi G. Ilona

2016

A mikulás levelei

Mennyi levél! Nem csak móka,

ami vár a télapóra.

A listája tarka-barka,

ősz szakállát simogatja.

Játék kell, és finomságok,

milkacsokis mikulások.

Vágyódások erre, arra,

figyelnie kell a dalra.

Ütemek és kedves versek.

Hisznek benne, így üzennek.

Sóhajok és kívánságok,

érzések és rideg számok.

Megírta egy kicsi gyermek:

"Valamit már kéne tenned!

Van nekem egy jó barátom,

ne éhezzen, arra vágyom."

A mikulás könnyet ejthet,

ha beteg kér boldog percet,

ha az árva anyát koldul?

Öreg szíve belesajdul.

Zagyi G. Ilona

2019

Mikuláskímélő

Téli este esik a hó,

tetőnkön jár a télapó.

Bár van rajta széles kémény,

Mikulás úr, arra kérném,

mégse másszon oda bele.

Életveszély a belseje.

Kormos lesz a piros kabát,

átvenné a fa, szén szagát,

vagy ha éppen beleragad,

szétbonthatjuk a házfalat.

Mindegy mikor, jöhet későn,

ballagjon csak fel a lépcsőn.

Figyelem majd, mikor kopog.

Ajtót nyitok, vagy ablakot.

Zagyi G. Ilona

2017

A mikulás

Piros ruha, piros kabát,

ősz szakállú, öreg barát.

Decemberi, téli éjben,

meglátogat minden évben.

Úgy kezdődött, volt egy gyermek...

vidám sztorik, derűs percek.

Hogy megismerd, teszek róla,

kívánság a meghívója.

Honnan, hová, mikor, merre?

Titokzatos, mesés este.

Bemutatnám, nincsen szelfi,

neked kell őt elképzelni.

Zagyi G. Ilona

Valami kéket

 

Olyat fess, mi mindig szabad!

Mozdulatot égszínére,

kék madárra tárt szárnyakat,

merészet a szelídségre!

Olyat fess, mi mindig szabad,

ahol nem rab gyöngesége!

Ne szánakozz, mert az szürke,

kék legyen, a kék az büszke!

Fess, őszintét, tisztaságot,

feléd nyíló kék virágot!

Örök küzdő törékenyet,

szíveddel fessen az ecset!

Kék vonalat fehér lapra,

téphetetlen jövőképet!

Egy végtelent minden napra,

ami derűs, csupa élet.

Masnivá fut kék szalagja,

ölelés az ha megérted.

Ne szánakozz, mert az szürke,

kék legyen, a kék az büszke!

Fess, őszintét, tisztaságot,

feléd nyíló kék virágot!

Örök küzdő törékenyet,

szíveddel fessen az ecset!

Zagyi G. Ilona

2020

Fogyatékkal élők világnapjára

December 03.

Ünnepre hangoló

Hogyan is kezdjem? A kínálat bőséges.

Korainak tartom, bár van hozzá kedvem.

Még tart a "Black Friday" lehet számolgatnom,

csilingel a "Jinlge Bells" látom és hallom.

Lassan és nyugodtan... tán nem kell sietnem.

Egyenletet írok, szív plusz, mínusz zsebben,

szégyenlős, kis számok ebben a képletben.

Csak a szív óriás, mely költene vakon,

sutácska harag ez. Volt, nincs. Kincs a gyermek,

aki izgatottan vár, napokat számol,

ajándékot készít, rajzol és barkácsol,

s a cuppanós puszik... Hiszen így szeretlek!

Fények és zűrzavar, vásári forgatag,

valódi dísz kéne... hópelyhek hulljanak!

Zagyi G. Ilona

2018

Gyász és öröm között

 

Egyik szemem sír, a másik nevet.

Vigaszom a vidáman eleven,

mert az a részem, amelyik gyerek,

csak emlékezik gyásztól könnyesen.

Ma már másképp várom az ünnepet,

átsegít az érzés, hogy szeretem...

Szeretek minden apró részletet,

ragaszkodom s belefeledkezem.

Apraja, nagyja... áldás a család,

ajándékom az örömöt látni,

felhők nélkül a szemük csillagát,

s van saját angyalom két fénysugárnyi...

Jó szüleim, a hiány itt lüktet...

hű ölelésem tán mégis érzitek.

Gyúljon a gyertyám... hittel várt ünnep.

Egyik szemem sír, a másik nevet.

Zagyi G. Ilona

2018

Feltöltődés...

Most kéne egy kis önvizsgálat,

de játszadozom, mint egy kisgyerek.

Szeretem az adventi lázat,

a szép, karácsonyi fényeket.

Fűszeres ízű, felélt bűnök,

mind szép lassan összeszámolom,

belőlük tarka láncot fűzök,

s hófehér ingemre gombolom.

Kis kincsem súg: Angyalok élnek!

Szívemben hangzik faltól-falig.

Ünnepelek, és amit érzek,

tart háromszázhatvanöt napig.

Zagyi G. Ilona

2015

Szabad percek

Elérni mindent, hiszem, hogy van esélyem!

Gyűröm, vasalom a hétköznapot.

Ünneplőt veszek, s ha feszengnék csipkében,

terepszínt húzok, bolondos kalapot.

Nem bánom, ha rikítón fűfoltos leszek,

ha a szél kócol, vagy épp bőrig ázom.

A van-nincs part menti lábnyomok hűtlenek,

mint mezítláb meglépett szabadságom.

Madarakat látok szárnyalni az égen,

csenddel vegyülnek leejtett hangjegyek.

Az idő engedi, hogy halljam, hogy nézzem...

talán ilyenkor egy kicsit szendereg.

Ennyi... magába szív, mi köröttem forog.

Bár maradhatnék a vihar szemében!

Kék nefelejcs lapul, hol a szívem dobog,

hervadó, szelíd muszáj-ing zsebében.

Zagyi G. Ilona

2021.09

Kép: Pinterest

Őszi vigasz

 

Gomolyog felhőkkel a hajnali pára,
bújik a hegycsúcs, mint puha paplanába.
Lebbenti, űzi szél, nem kell még rejtőzni,
hisz csak most kezdődik, s jó itt elidőzni.
Szárít őszi vigasz, mert csupa könny a zöld,
bús melankóliára napszíneket ölt.
Vöröses árnyalat élekre, fonákra,
mind egy emlékezés a nyár mosolyára.

Zagyi G. Ilona

Még egy flört

Kacérkodik a nyár,
flörtöl is az ősszel,
bájoló suttogás
- Küzdjünk az idővel...

- Válassz engem ! - súgja
simul is a szentem...
- Nézd! Alszik még a tél,
ölelj engem csendben.

Bódult egy kapcsolat,
érlel, nevet, kacag.
Gyümölcsözőn édes,
felejtett végszavak...

Elodázott búcsú,
verőfényes bókok,
szeszélyes kalandor
követel még csókot.

Összebújnak kicsit...
érzik mind a ketten,
a változás dráma...
frigyük lehetetlen.

Zagyi G. Ilona
2015.09 

Nyársirató

Lassan dereng a kép, a nyári szép szökik.

A kereten átlép, könnyekkel küszködik...

Csak még utoljára... ne legyen oly komoly,

haragvó arcára kell egy széles mosoly.

Hiszen játszana még izzó szenvedéllyel,

de már csak maradék mit kínjában érlel...

melengetett színek, megízlelt hóbortok,

megkísérelt csínyek... bénítják ködfoltok.

Megküzd gyöngesége békülő látszattal,

csábos szelídsége szétdobált haraggal...

A hűlő vágy kevés, mélabús életjel...

csak búcsú ölelés, árvult szerelemmel.

Zagyi G. Ilona

2016

Virágtakaró

Ballagott az öreg, komótosan,

koppanó botja lépteire vigyázott.

A ruhája szakadt, bár tiszta,

valaha jobb napokat is látott.

Nincs asszony már, ki megvarrja,

őt most az angyalok vigyázzák,

szinte mindennap meglátogatja,

igazgatja párja szerény sírját.

Kezében egy kosár, teli árvácskával,

mellette egy kis kapa, majd elülteti.

Csöndes a temető, serény az öreg,

meg nem áll, idejét nem vesztegeti.

Büszkén nézi művét, beszél is hozzá:

- Nézd, mama, milyen szép virágtakaró!

Megsimítja a fejfát, csókot lehel rá,

- Hiányzol - súgja - Melletted lesz majd jó...

Alkony

Zagyi G. Ilona

2014.08

A körforgásban...

Miért születtem, miért halok?

Jöttem, láttam, s majd mindent hagyok

magam mögött...

Lét-forgatag, de el nem veszek,

csak elveszek vagy hozzáteszek,

leírt körök.

Bejárt szintek, megcsodált torony.

Megtartom, vagy csak kapaszkodom?

A föld dübörög?

Az érlelt gyümölcs néha férges.

A gyökerek közt tekervényes

átok zörög?

Toxikus légtér, nap megéget!

A honnan söpört törmeléket

nyelem, köpök.

Ültetek fákat, lesz majd erdőm,

túl látsz majd róluk a füstfelhőn,

ha nem törött.

Mesélnék róla, csupa jóság...

de emészti valami kórság.

Kér, nyöszörög.

Méreg mossa az árnyoldalát,

s félek, föléli saját magát,

nem lesz örök...

Lét-forgatag, de el nem veszek,

csak elveszek vagy hozzáteszek...

meg nem szökök.

Miért születtem, miért halok?

Jöttem, láttam, s majd mindent hagyok

magam mögött...

Zagyi G. Ilona

2015

Az élet vizén...

Látod, ott ring a tengeren
az a viharvert, kis hajó!
Rongyossá tépett vitorla,
szélcsend, most nincs félnivaló.

Kétfelől part, múlt és jövő,
jelenben békésen pihen.
Csodás alkony széles vásznon,
gyönyörködik színeiben.

Közel még a múlt mólója,
borítja homály, nehéz köd,
hírt hoz arról fehér galamb
repül a víztükör fölött.

A jövő kikötő messze,
de csábítja kínálkozón,
körvonala már-már látszik,
segít a szél tanácsadón.

Életre kel szakadt vászon,
nehéz horgonylánc nyikorog,
burukkolva pihen galamb...
tovább viszik áramlatok.

Alkony 2015
Zagyi G. Ilona