Mátra

Gyönyörű és szertelen, "Ezerarcú Mátra"!
Vadregényes táját, ha képeslapra tenném,
egész sosem lenne. Egy kép, egy pillantása.
Néha túlöltözve, néha csupaszon, lengén,
néha felhőkbe burkolva, gomolygó ködben,
néha bóbiskolva a harmonikus csöndben.

Valaki elmondja, hogy nincs feledhetetlen,
kíváncsi ösvény jár a Csörgő-patak mentén.
Csak halkan... az apadó Kövicses mederben.
Locsognak áradáskor, rohanás idején
beszédesek az egymáshoz ütődő kövek,
egyre hangosabbak, ahogy nő a víztömeg.

Mennyi ismert és ismeretlen... Csörgő-szurdok.
Erózió vájta, furcsa, kő-sziluettek,
különös formák. Bámulnak andezit-tornyok,
kőfalból kibuggyanó hatalmas gyökerek.
Ide hozom nagymamám száz meg száz regéjét,
hogy megértsem barlangok, üregek sötétjét.

Tán ott járt odalent maga, Vidróczki Márton,
s hírhedt társai... a jött-ment szél elfecsegi.
Mamám altatója itt jár velem e tájon,
a jelenkort a képzelet oly mássá teszi...
valamit áthoz, abból a régi világból,
sárkányleheletről, egy török lábnyomáról.

Bujdosók titkát óvják a mátrai bércek.
Mohák, borostyán zöldje élénkít félhomályt.
Lombkoronák, fákba vésett " Itt jártunk " szívek,
s mélybe szórt szavaink a szépségnek adja át,
hogy nyíló csodát lássak... szabad lélegzetét.
Vadakat, szelídet... már begyógyult sebeket.

Kócolódó hangom a kilátó tetején...
Itt vagyok, bükkerdők, fenyvesek, hegyi rétek!
Köszöntlek, tavak! Csermely a vízesés helyén!
Telik tüdőm, hol érzem a végtelenséget,
hol káprázik a szem a vakító kékségben,
s lent törékenység jár a szédítő mélységben.

Zagyi G.Ilona