Vigasztalás

Állandó vendégem most az őszi szél,
szeszélyét éli a vén akácokon.
Nyomot hagy törékeny billentyűzetén,
miközben játszik csapongón, könnyedén
mélabús dalt a kifosztott húrokon.

Hűvös borzongás az elmúlás... bánat.
Hallgatom... életízű türelemmel,
hisz melengetne a látott változás.
Lassú hervadásban ott a mosolygás,
vigasztalás... élénk, tüzes színekkel.

Zagyi G.Ilona

Kis virág a síron

Két kezével ültette,
szeretettel nevelte,
majd halottak napján
a sírra ültette...

Gúnyolódtak rajta.
Szegénysége vétek?
Könnyeivel öntözte
a szerény szépséget.

Imája messze szállt,
föl a magas égbe,
a Jóisten föntről
szeretettel nézte.

A lélek boldog volt,
akinek szánta,
tudta, mennyi érzés
van a kis virágban.

Fuvallat simította
a reszkető kezet,
békében nyugszik a lélek,
üdvössége a féltő szeretet...

Alkony /Zagyi G. Ilona/
2014.10

Folytonégő...

Kint üvölt a novemberi szél,
majd beköszön a kéményen át.
A kályhában búsong, keresgél,
föltúrva a meleg hamuját,
de megtorpan.
Izzásra lelt e pillanatban,
hallható az apró roppanás,
s a kavart, fagyos zűrzavarban
a tegnapról ott maradt parázs
még belobban.

Mozdulni késztet a gyönge fény,
mely lélegzik és szinte felnyög,
úgy mint az a parányi remény,
amit mindig magamra öltök
reggelente.
Érzem, ahogy nő, átmelegszik,
tágul a tér a kicsi házban.
Ez, az otthon és nem csak estig
tart az érzés. Megél viharban,
s éjjelente.

Zagyi G.Ilona

Gyertya lángja

Nem bánd, ha nincs
pénzed virágra,
elég egy gyertya 
szelíd lángja.
Ha szíved melegével,
szeretettel viszed.
Ha a lélek üdvéért
el suttogott imát,
magad is elhiszed...

Alkony
Zagyi G.Ilona
2014

Imába foglalt ölelés

Hívogató, lobbanó fények,
csendes léptek a sírok között.
Édes-búsan sír az őszi szél,
a temető fájón túlöltözött.

A gyász, az emlékezés napja,
mit a szeretet könnyel ötvözött.
Milliónyi virágszirommal,
melyet fájó harmattal öntözött...

A gyászruhát öltő gondolatok,
a szívekben hozott mély érzés,
a hant fölött emlékezés zokog,
száll az imába foglalt ölelés.

Hiszen, sosem felejt, aki szeret,
ezért lobban a gyertya lángja.
A múltért, a jelenért, jövőért,
bűneik, a bűneink bocsánatára.

Zagyi G.Ilona
2014

Láng...

Néztem gyerekként lobbanó gyertya lángot,
fénytáncok rejtélyes titkát sírok felett.
Lélekről mesélt anyám, s könnye eleredt, 
ma is hallom a suttogott imádságot.

Nézem gyertyám felnőttként, könnyel küszködök.
Idézem, bontom emlékeim fényénél.
Oltaná... bújik kabát alá jeges szél,
de erős az a láng, mit szívemben őrzök.

Alkony
Zagyi G.Ilona
2015

Elengedés

Forró szív lüktet, dúdol e jégvilágnak,
magasodnak fölé a zúzmarás árnyak,
s csak gyűlnek a jégtövisek ragaszkodón.
Rideg... széthull, pereg a csipkés-hófehér.
Súly a vékony szálakon... tán egy könnyfüzér
a hirtelen hűlt gyöngysor... mely most olvadón
enged vigasznak, mint a nap mosolyának.
Forró szív lüktet, dúdol e jégvilágnak.

Zagyi G.Ilona

Kereslek

Mikor elmentél, el sem köszöntem,
hogy mivé lettél és hol, nem tudom.
Mintha nevetnél, mikor bámulom
az eget, tán mosolyogsz fölöttem.

Még kereslek... a nap sugarában,
felhők könnyében, szél erejében.
Hold fényében, Imák erdejében,
s érezlek a vihar tépte fákban.

Még kereslek... szélcsengők hangjában,
zajokban, a természet csendjében.
A vadak, őzek tekintetében.
Illatokban, kicsiny vadvirágban.

Még kereslek... madarak dalában.
Tavaszban, nyárban, őszben és télben.
A szívemben, az áramló vérben,
s érzem, itt vagy minden változásban.

Érezlek... kérnek és illeszkednek
ragaszkodó képek. Itt vigyázlak...
Ha akarom mindig megtalállak,
csak a földben nem... ott nem kereslek.

Zagyi G.Ilona