Jég-veszély

Jég-fondant simul
a csupasz akácfákra.
Itt-ott túlcsordul.
Túlsúly... elfedett a kín.
Becsap csillogó felszín.

Hasad gyönge ág,
veszejti a jég-burok,
s csábos jég-ruhák.
Lehull a gyönge, beteg.
Tavaszt erős éri meg.

Zörej, halk neszek,
s mindenféle vadnyomok,
csak élet-jelek.
Lüktető életösztön
keres, kutat a földön.

Egy bezárt szabad...
víz a jég-tükör alatt.
Csendes kispatak.
Lassítja fagy, jég-teher.
Ez az út, szokott meder.

Hófödte, büszke
fenyő, ágán kismadár.
Nem szúrja tüske.
Érzi? Várom. Visszaszállt.
Nem féli a fagyhalált.

Ilona Zagyi Gáborné

Téli kép

Virrad... a fény útját keresi... élesen
átüt, szóródik a megtalált réseken, 
s ahogy nyitom, felnyög az öreg spaletta.
Mint festett csendélet a téli világom...
apró madár figyel a zúzmarás ágon.
A felkínált reggelt tán ő csalogatta,
az ablakomba tette, hogy észrevegyem.
Cserét ajánl... várja, hogy megvendégelem.

Ilona Zagyi Gáborné

Jellemszabás

Nem vagyok csak jó, de rossz sem.
A jóság velem született,
a másik, csak úgy rám ragadt,
megsebzett, s néha rászedett.

Sajátos módon átszabta
a lányos álmok igazát.
Rágombolt hamis szavakat,
gyűrte, vágta az anyagát.

Hanyagul, kínnal fércelte.
Vidám, élénk szín kifakult.
Átszőtte, újra hímezte,
a szerkezet átalakult.

Okkal nem hiszek el mindent,
meglátom a délibábot.
Felismerést, elfogadást
öltöttek rám, tanulságok.

Nincs revans, gőgös megtorlás,
amit kaptam őrizgetem.
Van még hely, elfér, csak félek,
hogy nem elég nagy a szívem.

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /
2016.01.20

Ami bennem van...

Elmondhatom merre, milyen úton járok,
de nem ugyanaz, ha a te lábad fárad.
Elmondhatom, milyen színű a szivárvány.
Szépséges lehet -e, ha magad nem láttad?

Elmondhatom, hogy mit érzek belül,
de ütemét az én szívem veri.
Elmondhatom, milyen a keresztem...
súlyát csak az én vállam ismeri.

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné
2015.07

Porondon

Korosodó évek, foszló délibábok,
két lábbal a földön, tékozló vonzások.
Nem értett tartalom, halmozott a dráma.
Hol a tűréshatár...? Az élet talánya.

Kopott a vészharang, csendre vágyik lélek,
derűs, napos oldal, ritkán járt ösvények.
Állandó keringés, nap és éj fogócska.
Ki érti, miért sír a porond bohóca.

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné
2015.09
/Festmény: Kolonics Péter/

Sor(s)oló

Elvegyült gének,
nincs manipuláció.
Lélek egy testben.

Áldás és átok,
nem édes, de testvérek.
Nincs elszakadás.

Rózsaszín álom.
Sötét és hideg színek.
Bőrből lett vászon.

Gördülő bársony
a darab vaskalapos.
Kéne, hogy játsszon.

Aki mer az nyer,
de vár, és tiltakozik.
Csak báb, filiszter.

Altatót dúdol,
dicsér a szó, vagy megszid.
Hitt-el-ringatott.

Olvadó szeszély,
Sorakozó jégszobrok.
Párolgás csekély.

Gőzölgő mocsár.
lecsapódó iszonyat.
Felhőkben leltár.

Kitérdelt oltár,
izom és lélekerő.
Van tűréshatár.

Kopik és roppan.
A kijelzőn új sorszám.
Utolsósorban.

Koldus apanázs.
Kristálypohárban fürdött,
szökött buborék.

Lassul a lépés.
Madárdal és vadvirág.
Pulzusszám mérés.

Elkerült templom.
A pad üres. Nem fázik.
Szívben él Isten.

Taps és meghajlás.
Tanulságtól színjeles.
Ifjú lámpaláz.

Ápol és gyászol.
Küzd, bár tudja, hogy veszít.
Miközben árvul.

Fogják a kezét,
az mindig felvidítja.
Az ajtó nyit, zár.

Telnek a lapok,
a rímeknek van még hely.
Csak gondolatok.

Fel-feloszló köd.
Cipelt, vonszolt félhomály.
Virágtakaró.

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné