Láng...

Néztem gyerekként lobbanó gyertya lángot,
fénytáncok rejtélyes titkát sírok felett.
Lélekről mesélt anyám, s könnye eleredt, 
ma is hallom a suttogott imádságot.

Nézem gyertyám felnőttként, könnyel küszködök.
Idézem, bontom emlékeim fényénél,
oltaná, bújik kabát alá jeges szél,
ott erősebb a láng , mit szívemben őrzök.

Alkony
Zagyi Gáborné

Jelzőfény

Arra indultam, s őszintén hittem,
ha szívem vezet figyel rám Isten.
Tán rossz helyen jártam, senki földjén,
hol sok a vihar, s húz a sors-örvény.
Senki nem űzött, önjelölt irány,
de hittel lobban jelzőfény tisztán,
mint fel-fel villanó viharlámpa,
s megmozdul a lélek tépett szárnya,
szelídülnek önpusztító szavak,
békére lel bennem élő harag .

Alkony
Zagyi Gáborné

Két jelzés között...

Piros jelzés, ácsorgás,
csak várni türelmesen.
Eszeveszett áramlás,
villog tiltás szüntelen.

Impulzusok, kénköves
pokolkapuk, nincs lakat,
a gyorsulás delejes,
mérő óra kiakad.

Értékcsökkent érverés,
incselkedő szünetek.
Korlátozott útvonal,
zebracsíkos ígéretek.

Alkony
Zagyi Gáborné

Elégedett elégedetlen

Csillagok őrzik titkait
égig érő álmaimnak,
még rendezgetném szálait
ezüstfényű varázslatnak.
Csábít, de már nem érem el.

Távolról csodálom. Ragyog.
Kész, mégis befejezetlen.
Nyúlok felé, kapaszkodok,
s nem baj, hogy elérhetetlen.
Mert szeretek és szeretnek.

Alkony
Zagyi Gáborné

Megfagyott imák

Érzések, elmosódó szélekkel.
Elnyel a végtelennek tűnő köd.
Nincs idő, esély. Zúdul, hömpölyög.
Érteni, látni bekötött szemmel.

Simulok a rám szakadó csendhez,
fojtanak a bent maradó könnyek.
Nincs több kívánság. Szigorú végzet.
Így nem ismertem még, új arca ez.

Csak lelkemben lángolnak a betűk,
imáim írnak égő sorokat,
míg a szó csengése ajkamra fagy,
kimondva egytől-egyig keserűk.

Alkony
Zagyi Gáborné

Lesz -e

Egy éve írtam beteg édesapámért...
akkor teljesült... most sem kérnék többet...

Karácsonyi kívánságom...

Még meg sem pihent a keserű fájdalom,
a reményt darabokra töri a végzet,
nincs könnyem, csak ólomsúlyú bánatom.
Nincs már nagylelkű, hamis ígéret.

Tudom, eljön majd az utolsó nap,
azt érzem összetörnek a tények,
s már talány lesz minden holnap...
Mosolygok, nem mutatom, hogy félek.

Lassan karácsonyi fények gyúlnak,
szívemben most kívánságként éled...,
súgom Istennek s az angyaloknak,
csak egyetlen dolog: ...ennyit kérek.

Legyen még alkalmam elmondani:
Boldog Karácsonyt kívánok,
Szeretettel, jó apám, tenéked!!!

Alkony
Zagyi Gáborné

Ami rendeltetett.

..

Fájdalma arcára ül
az ajka cserepes,
reszket bennem a lélek,
szavakat keresek...

Mennyi emlék, érzés
örvénylőn hömpölyög,
az imák bent maradnak,
már falakba ütközők.

Rongyossá olvasom
élete nehéz lapjait,
a reménység betűje
már egyre halványodik...

Megtagadni a sorsot,
követelni az életet...!!
Fejét rázza a végzet...
embernek nem ez rendeltetett...

Alkony
Zagyi Gáborné

Álmatlanul

Bámulom a sötétben játszó,
falon táncoló, lángok árnyát,
nem jön az álom, hogy elnyomja
szívem hangos zakatolását...

Ébren tartanak a felkavart,
felejtésre ítélt lidércek,
mik csupán sajgó érzésekből
kirakott mozaikképek ...

Nem félem a néma kísértést ,
hisz rég elcsendesült haragom...,
mint, ahogy a láng is szelíd szolga,
ha nem tombolhat szabadon...

Alkony
Zagyi Gáborné

Várakozó esély

Elmosódott körvonalak,
furcsán eltorzuló képek.
Nincs hiánytalanul egész,
tért pótolnak veszteségek.

Reményteljes ígéretek,
simává becsült téveszmék,
zakatoló monoton zaj,
mögötte mélyült szakadék...

Vakmerően lázas álmok
sürgetnek beteljesülést,
a percek sóhajt számolnak,
elűzik a kétségbeesést...

Alkony
Zagyi Gáborné

Útközben valahol

Útközben valahol eltűnt
az az álmodozó lány,
ki csillagokat számolt,
holdfényes éjszakán...

Útközben valahol odalett
az a kíváncsi szomjúság,
mi felhők fölé vágyott,
látni mit rejt a magasság.

Útközben valahol elveszett,
hol kiélesedik látóhatár,
hol összetörnek ábrándok,
hol kiürül a méregpohár...

Útközben valahol rálelt
élni hívta a pillanat,
már nem bánta eltört szárnyait,
mert röpült vele a gondolat...

Alkony
Zagyi Gáborné

Álom ajánlat

- Elfelejtheted örökre.
Segítek...- egy angyal súgta.
- Csak rajtad múlik, te döntesz,
s lakatot teszek a múltra...

Csábító volt ajánlata,
mégsem fogtam vele kezet,
mit érne létezésem, ha
többé nem emlékezhetek...

Bár minden megélt szépség,
fájó öltések közt készül,
életem fája nem létezhet
gyökerei, hajtásai nélkül...

Alkony
Zagyi Gáborné

Kívántad-e?

Kívántad -e már,hogy
az időbe visszamehess,
hogy megváltoztasd
a múltat, döntésedet?

Kívántad -e már, hogy
épp akkor máshol lehess,
hogy a kínos helyzetet,
meg nem történté tehesd.

Kívántad -e már, hogy
a kimondott szavakat,
visszavond, kinek szántad
ne hallja azokat.

Kívántad -e már, hogy
azt, amivel megbántottad,
azt a tettet eltöröljed,
könnyeit felszárítsad..

Kívántad -e már, hogy
minden egyszerűbb legyen,
hogy mi a bölcs és a helyes,
tévedni benne sose kelljen..

Kívántad -e a lehetetlent...

Alkony
Zagyi Gáborné

Nem majd...

Az élet nem mindig
igazságos veled,
van, hogy összetör,
de boldoggá is tehet.

Lehet vágyakozva,
álmodni az életet.
de az álmod élni,
ébren is lehet.

Ajándékba nem kapod,
kell hozzá verejték,
sokat kell küzdened,
hogyha ezt szeretnéd.

A titka benned van,
csak meg kell találnod,
nem majd.. , vagy holnap,
ma kell nekilátnod.

Alkony
Zagyi Gáborné

Reményem

Azt hiszem velem született,
talán az első dobbanással,
léte kétellyel szennyezett,
vegyítve némi szorongással.

Nem vagyok egyszerű eset,
bár történetem átlagos,
munkája örök hegymenet,
hűsége óvott, átszabott.

Voltam vele konok, csapodár.
Törékeny sóhajjá fogyott.
Egy leheletnyi, halvány sugár,
mi erőtlenül, de suttogott...

Sokszor mostohán didergett,
éledt szinte a semmiből.
Csak ígért nem ítélkezett,
nem fűzött gyöngyöt könnyekből...

Ma is melengeti lelkemet,
ölelése most is jóleső,
nem számol hibát, bűnöket,
érintése csak esélykereső...

Alkony
Zagyi Gáborné

Meg nem tagad...

Fájdalom szülte óhaj,
ég felé szálló ige.
- Segíts! - Fohásznyi sóhaj,
de vár-e feleletre...

A válasz is ott ered,
honnan a kérés fakad,
s ha a hit meg is téved,
istened meg nem tagad.

Lélekben ébredt érzés,
mi a testnek üzenet.
- Indulj,ne hagyd el magad!
Én mindig veled leszek.-

Alkony
Zagyi Gáborné

Kis virág a síron

Két kezével ültette,
szeretettel nevelte,
majd halottak napján,
a sírra ültette...

Gúnyolódtak rajta.
Szegénysége vétek?
Könnyeivel öntözte
a szerény szépséget.

Imája messze szállt,
föl a magas égbe,
a Jóisten föntről
szeretettel nézte.

A lélek boldog volt,
akinek szánta,
tudta mennyi érzés
van a kis virágban.

Fuvallat simította
a reszkető kezet,
békében nyugszik a lélek,
üdvössége a féltő szeretet...

Alkony
Zagyi Gáborné

Gyertya lángja

Nem bánd, ha nincs
pénzed virágra,
elég egy gyertya 
szelíd lángja.

Ha szíved melegével,
szeretettel viszed.
Ha a lélek üdvéért
elsuttogott imát,
magad is elhiszed...

Alkony
Zagyi Gáborné

A lélek ajándéka

Olvadó viasz, krizantém,
fény és búsuló illat,
körbelengi a temetőt,
merengő, könnyező bánat.

Szívekben hozott,
elsuttogott imák,
a megannyi gyertya
lobbanó lélekláng...

... de virágnak, fénynek
míg mulandó a léte,
a szeretet és a béke
a lélek örök üdvössége.

Alkony
Zagyi Gáborné

Imába foglalt ölelés

Hívogató, lobbanó fények,
csendes léptek a sírok között,
édes-búsan sír az őszi szél,
a temető fájón túlöltözött.

A gyász, az emlékezés napja,
mit a szeretet könnyel ötvözött.
milliónyi virágszirommal,
melyet fájó harmattal öntözött...

A gyászruhát öltő gondolatok,
a szívekben hozott mély érzés,
a hant fölött emlékezés zokog,
száll az imába foglalt ölelés.

Hiszen, sosem felejt, aki szeret,
ezért lobban a gyertya lángja.
A múltért, a jelenért, jövőért,
bűneik, s a mi bűnünk bocsánatára.

Alkony
Zagyi Gáborné