Rám eső rész...

Kirakatba kitett, cinikus mosoly...
fentről lefelé villanó koronák...
Egy ledobott szavakkal teli tarsoly,
rózsaszín okulárés, mézes fonák.
Topmix-elek, nincs rajta szavatosság.
Amíg ikszelgetek úgy vélem komoly
műfajt váltok, de csak szappanoperát
adott szóval, futtatott kerettéboly.

Pik-pakk lekopik a máz, s míg jól mulat
finom kéz, viszkózus milliárdokkal,
hozzá a vonzás törvénye bólogat.
Árnyékot vet az a megvett üvegfal,
teleaggatva csonka szabályokkal.
Ki mennyit ér... szabad vagy nem szabad.
Jó-l-él-ek, a túlbecsült alázattal,
hol rám eső rész a tíz parancsolat.

Ilona Zagyi Gáborné

Amíg angyalt rajzolok...

Mikor a kék átmegy szürkébe,
s kellene a trére egy angyal...
A kezem, lábam mozdul érte,
nyáron, ősszel, télen, tavasszal.
Jóban, rosszban s nem az égre.
Hóban, homokban terepasztal.
Rögökhöz kötött szárnyalásom,
csak szeplő a hibátlanságon.

Mi is hiányzik...? Holdfény kéne...?
Úgy szoborszerűn, ezüsthajjal...
felcsiszolt, kőszerű izékre
hasonlíthatnék zárt ajkakkal.
Élrevasalt hit peremszélre,
a szélbe kiáltott szavakkal.
Nézd! Nyomot hagyok, amíg játszom.
Nyit-zár, nyit-zár... kipróbálom.

Ilona Zagyi Gáborné