még karomban édesgettem,
őriztem az álmát csendben,
lélegzete része lettem.
Néztem, átöleltek szelíden,
puha gyermekkarok engem,
láttam magam szeme tükrében,
míg álomba nem szendergettem.
Néztem, szorongatta a kezem,
mesém hallgatta elégedetten,
haját simogattam, emlékszem,
majd álomba merült mellettem.
Néztem, fáradtan elpihent,
betakartam,- énekelj nekem...-
kérte, kedvesen s hallgatta
az altatóm figyelmesen.
Néztem, az én lázadó kincsem,
ahogy elaludt kimerülten,
felnőttes dolgok a fejedben,
már az élet mesélt helyettem.
Néznélek, de már nem vagy velem,
már te is álmot őrzöl szívedben.
Ez így van jól, az élet rendje,
áldásomat küldöm, éjjelente.
Alkony
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése