Régi történet

Ömlik az eső a kukorica földön,
sárosan hömpölyög a víz vadul,
a jó isten tán haragszik..,
villámlik és dörög irgalmatlanul.
Mintha csak tegnap lett volna ..
motyogom csak úgy magamnak..,
megrohan egy régi érzés..,
sok-sok éve már bizony annak.

Ebédhez készültünk a fiammal ,
a cserfesnek be nem állt a szája,
Anya képzeld ,valaki kidobott egy
kutyát kölykeivel a határba!
Hallgattam a tíz éves csemetém..
odakint nagyot dördült az ég ,
Jajj vihar készül fiam !!!
A sok ruha meg odakint van még!
Gyorsan összekaptam a mosott ruhát,
mire szinte leszakadt az ég..
Ezt megúsztam!szóltam fiamhoz ,
de nem találtam csak hűlt helyét.
Szólongattam,kerestem riadtan,
hisz a vihartól már nem lehet látni sem,
lassan úrrá lett rajtam a félelem,
mennem kell, meg kell őt keresnem.
Épp mikor a kaput nyitottam volna,
beesett rajta ,kimerülten erőtlenül,
Pólója kinyúlva,szinte a földön húzta,
ő maga sáros volt kegyetlenül..,
Alig találtam meg őket..suttogta.
s előkerült ruhája tartalma..,
Fájdalmas nyöszörgés..három kutya,
lapult ott meleg bőréhez tapadva.
Még éltek anya!Megtaláltam őket,
a kis buták féltek tőlem..
Nem baj ugye ?Keresek nekik
gazdát..ígérem..
Végre félelmemből felocsúdtam,
meghatottan csak álltam ott..
Aggódó szívem büszkén fellélegzett,
s csak néztem a csatakos kipirult arcot.
Szólni nem tudtam, elszorult a torkom,
csak csendben megöleltem,
Az eső csak szakadt tovább,
arcomról pedig lecsordult a könnyem...

Alkony