Változatlan

Apró gyermekként,
vágytam a figyelmet,
hogy játszanak velem
s a közös estéket.
A legkedvesebb az volt
ha mesélt az édesanyám.
Ámulattal figyeltem ,
minden egyes szavát.
Élete történetei
nagyon érdekeltek,
de a legjobb az volt,
hogy mellette lehetek.
Kevés volt az ideje,
sokat dolgozott,
mindig fáradt volt,
de mindent megadott.
Pedig sokszor csak
arra vágytam én,
kicsit többet legyen
velem esténként.
Megértettem én,
az élet nehéz,
dolgozni kell ahhoz,
hogy ember módon élj.
Megfogadtam akkor, hogy
én majd más leszek,
gyermekeimre sokkal
jobban figyelek.
Aztán anya lettem,
s bizony igyekeztem,
hogy betartsam, amit
magamnak ígértem.
Rohantak a napok
s vele az élet,
kemény munka kellett,
hogy eltartsam őket,
Nem így terveztem
gyereket nevelni,
több idő kéne rájuk ,
kétszer ennyi.
Kevésnek bizonyult
a huszonnégy óra,
sokszor bűntudattal
tértem nyugovóra.
Kevés volt a játék ,
kevés a mese,
hiába a bűntudat ,
nem pótol semmit se.
Megnőttek a gyerekek
családosak lettek,
Mára már ők is
gyermeket nevelnek.
Szomorúan látom
nincsen változás.
Az ő életük is olyan,
őrült,örökös rohanás...

Alkony