de érzem fárad ébersége...,
az elme kicsit megpihenni
vágyik, megbénít erőtlensége.
Annyi mindent átéltünk együtt,
edződtünk, kovácsolódtunk...
vajszívű gyönge lány álomtól,
indián nyárig formálódtunk.
Remegtünk féltőn gyermekekért
hosszú, lázas éjszakákon...,
fogtunk, vigyáztunk kezeket,
őriztünk mosolyt arcocskákon..
Próbáltunk óvni érző szíveket,
a muszájból fájót késleltetni,
figyeltük a lüktető dobbanást,
akartunk szép jövőt szövögetni...
Aztán újra apró lépésekért,
már őszülő érett lendülettel,
ezek édes kicsi vesződségek,
értük másképp reszket az ember.
Most még szüleimért őrlődünk,
kegyetlen vesszőfutásban,
imádság és sóhaj, alkudozás
sorssal, idővel.Hinni csodákban.
Úgy érzem, elhagy minket az erő,
mi eddig oly acélos volt, kitartó...
hűséges aggódásom, maradj még velem,
még kellesz! Kell az útmutató...
Alkony
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése