Beköltözött a fájó,
lelkem mélyére...,
nem űzi a holnap,
sorvadó esélye...
Még megölel, édesget,
ám hazug a vigasza,
el nem sírt könnyekben
úszik diadala...
Nincs hatalom, kegy,
amely kedvére tehetne,
szigorú szabályok,
márványba fektetve...
Szemébe nézek...,
s tudom, ő is tudja,
hogy készülnie kell,
az utolsó útra...
Tehetetlen érzés,
az imádság elakad,
már csak a szívem súgja,
a könyörgő szavakat...
Alkony
Zagyi Gáborné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése