Súlya van a csöndnek,
ébren tart a bánat,
nem szán meg az álom
hogy elűzze az árnyat.
Könnyezik a szívem,
fájdalom a takaróm,
sors szőtte minták,
simulnak szánakozón.
Lázad még a lelkem,
de tudja, hogy hiába,
ám mégis könyörög,
egy elfúló imába...
Alkony
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése