Álmatlanul

Bámulom a sötétben játszó,

falon táncoló, lángok árnyát,

nem jön az álom, hogy elnyomja

szívem hangos zakatolását...

Ébren tartanak a felkavart

felejtésre ítélt lidércek,

mik csupán sajgó érzésekből

kirakott mozaikképek ...

Nem félem a néma kísértést ,

hisz rég elcsendesült haragom...,

mint, ahogy a láng is szelíd szolga,

ha nem tombolhat szabadon...

Alkony