Még halvány, megsápadt színek,
de már derengő körvonalak,
álmosan moccan a lendület,
tétován sóhajt a gondolat.
Megfed szemrehányón a fény
mi óvatosan nyújtózkodik,
s az idő, mi csendes szökevény,
vágyódón visszakéredzkedik.
Megtéveszt, ámít sóvárgása,
becsap a jóleső illúzió,
mi szétfoszlik egy pillantásra,
mert jámborsága csak vízió...
Tovább sodor ismert impulzus,
éber a szokott ritmus, figyel.
Türelmetlen, most is cinikus,
zsarnok módon magával cipel...
Alkony
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése