Álomkép...

Hallgat a félhomály
a szülői házban...,
lépek álomvilágban,
kísér reszkető aggály.

Oly eleven képek,
emlékek ölelnek.
Tettek és lépések,
mit falak őriznek.

Hol idő mindig rohant,
mára elcsendesült,
békéssé szelídült,
de súlya rám zuhant.

Megtört tekintetek,
mégis mosolygó szemek,
titkot nem rejtenek,
végtelen szeretet...

Alkony
Zagyi Gáborné