Emlékképek...

Elárvultan kietlen,
oly szánalmasan sivár,
megfakult, őrizetlen,
homályos időhatár.

Kóborló vágyak között,
válogat, remény sugár.
Legtöbbjük összetörött,
rég feledett kék madár.

Lassan oszló köd mögött,
élessé gyógyult színek,
enyészet elől szökött,
galamblelkű szelídek.

Kérészéltű pillanat,
csak sóhajnyi a röpte,
megmarja az áramlat,
hogy lendületét szegje.

Kíméletlen haragvás,
megtorlás a semmiért,
már jól ismert zuhanás,
szemvillanásnyi miért...

Melengetett oltalom,
mi hullámvölgyben élet,
egy szomjat oltó forrás,
miből erőt merít a lélek...

Alkony
Zagyi Gáborné