Húsába mart lelketlen,
kívánta zsenge zöldjét,
csókolta a védtelent,
hogy elszívja erejét.
Mit kínált végzetes nász,
s már érezte köpenyét,
még épphogy élni próbált,
fájó, rideg ölelés.
Derengő lehelettől,
a fagy szerelme kihűl,
napszínű bűvölettől,
menekülni kényszerül.
Csekély sóhaj, mi maradt,
nem adja fel, lelkesül,
felsebzett bőre alatt,
félelme átszelídül...
Alkony
Zagyi Gáborné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése