Tabuk között merészkedem
hol nem hívogat lámpafény,
meszelt fal bámul üresen,
már csak kifosztott menedék...
A tegnap édes alkonya
a virradatba átégett.
Hív. Nem csak giccses cicoma,
bár követni erőltetett.
Értem, még a világ zaját,
mit ember tűrni kénytelen,
s néha elvétem ritmusát,
de kell, akarom, követem...
Alkony
Zagyi Gáborné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése