Fölébredt

Végre fölébredt...,
eddig fájó ábrándokban élt,
a szíve vérzett,
elérhetetlen álmokat remélt.

Míg titkokat keresett,
sötét, nehéz fellegek felett.
A pillanat elveszett
múlt lapjaira sírt könnyeket...

Hibákat boncolgatott
a tökélyről alkotott képbe,
kétszínű átkot látott
saját maga hozott ítéletébe...

Segélykiáltás volt,
lelke halódó könyörgése?
Eddig élettel dacolt,
míg felismerte ki az ellensége...

Hogy önmaga küzdőtársa,
víziói csak kirakatba valók,
lehetetlen a birtoklása
mert érezni, értékelni kell a valót...

Hiszen a láng sem érték,
csak annak, aki látja, érzi...
ki a melegét, fényét
becsüli, tiszteli, megérti...

Temérdek kincse lapul,
eltemetve mélyen a szívében,
mennyi lehetőség virul,
a létező másodperc töredékében...

Alkony
Zagyi Gáborné