tétlen elfordulok, tiltakozok.
Tétovázik bennem az emberség,
ural a rémület, indulatok.
Magammal küzdök. Ez vagyok én?
otthonom féltem, szeretteim.
Fenyegetve érzem a jelent.
Gőg a túlélés törvényein?
Mit érezhet, aki menekül?
Miért? Így még sosem éltem át.
Csak azt érzem, hogy ez így nem jó,
megrémít az agresszivitás.
Féltem csendes szépem, békém,
egyre sötétedni látom
az eddig is csak derengőt.
Átok mérgezi gondolatom?
Félem a poklot, inváziót,
elragad, mint fertőző métely,
de valahol mélyen pislog bennem,
egy emberi érzés mozdul, kétely...
... ha látok koldust, éhezőt,
földön fekvő, beteg gyermeket,
tudnám (-e) elutasítani...
a szívemmel látnám (-e )
a felém nyúló kezet.(??)
Alkony
Zagyi Gáborné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése