Az én kis falum...

Ide születtem én, itt voltam kisgyerek,
ide húz a szívem, de máshol ébredek.
Negyven év. Szívembe rajzolt vázlat...
Tud -e festő festeni ettől szebb tájat?

A csöndje méltósággal pihen a völgyben,
hol szeszélyes kis patak csobog békésen.
Körös-körül büszke hegyek, mint őrszemek
őrzik múltam, harangszó hív, emlékezek...

Ismerem tereit, szinte minden házat...
óvodából ballagtak aprócska lábak,
pici lány egy dallamot dúdolt bámulva
az Erzsike úti égig érő fákat...

Ma is érzem a különös varázslatot,
megérint a múlt, ami egykor áthatott...
Eszményi iskola, történelmi vonzás,
gondozott park, virágzó, illatos rózsák.

A kastélykert, visszhangzó termek, zöld padok,
örök emlék annak, ki ide járhatott...
Idézett képek az évek utóíze,
s tudom, hogy édes a lehulló berkenye...

Szeretett tanáraim, kudarc, sikerek.
Arcok, akikre szívesen emlékezek.
Változik a kép, mint minden a világon,
lelkemben eredő, létező gyökerek.

Ide születtem én, itt voltam kisgyerek,
ide húz a szívem, de máshol ébredek.
A látképe szívemmel rajzolt vázlat...
Tud -e festő festeni ettől szebb tájat.

Alkony
Zagyi Gáborné