A takaró emberes...

Már csak emlék nyári lenge,
elveszti erejét a zöld,
gyöngül fény, mi dédelgette,
takaróját kéri a föld.

Tarka-barka szőttes készül,
benne csersav érlelt sárga,
barna hull rendezetlenül,
de akad vöröslő foltja.

Szél simítja, gyalulgatja,
néha játszik, felhalmozza,
néhol paplan, néhol dunyha,
ha sokallja, szertefújja.

Reggel a fagy gubbaszt rajta,
s míg szunnyad a föld, rést keres,
csípne belé pusztán, pőrén,
ám takarója emberes.

Alkony
Zagyi Gáborné