Két kezével ültette,
szeretettel nevelte,
majd halottak napján,
a sírra ültette...
Gúnyolódtak rajta.
Szegénysége vétek?
Könnyeivel öntözte
a szerény szépséget.
Imája messze szállt,
föl a magas égbe,
a Jóisten föntről
szeretettel nézte.
A lélek boldog volt,
akinek szánta,
tudta mennyi érzés
van a kis virágban.
Fuvallat simította
a reszkető kezet,
békében nyugszik a lélek,
üdvössége a féltő szeretet...
Alkony
Zagyi Gáborné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése