Egy elkapott pillanat, valami,
amiket nem szabad felejteni,
amit muszáj megörökíteni
jövőnek, a mába megmártani.
Nem tudok időt megállítani,
fogva tartani, sem visszahozni,
lehetetlen múltat kifosztani,
a boldogságot tartósítani.
Vissza már nem hozza azt a csodát,
de szinte érzem, virág illatát,
mosoly melegét, édes bársonyát,
lecsorduló könny fájó igazát.
A nap fényét, a pajkos csínyeket,
a tél hidegét, nyári ízeket,
ölelés meghittségét, szerelmet.
Gyász mélységét, az érintéseket.
Hallom jó anyám szavát, sóhaját,
újra csendülni apám nótáját,
gyermek születését, felsírását,
kacagását, hinta nyikorgását.
Szelfik és fotók, élet képeken,
s képzelet átlép időkereten,
nem hiába óvom, őrizgetem,
újra élem, amíg emlékezem...
Alkony
Zagyi Gáborné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése