Reményem

Azt hiszem velem született,
talán az első dobbanással,
léte kétellyel szennyezett,
vegyítve némi szorongással.

Nem vagyok egyszerű eset,
bár történetem átlagos,
munkája örök hegymenet,
hűsége óvott, átszabott.

Voltam vele konok, csapodár.
Törékeny sóhajjá fogyott.
Egy leheletnyi, halvány sugár,
mi erőtlenül, de suttogott...

Sokszor mostohán didergett,
éledt szinte a semmiből.
Csak ígért nem ítélkezett,
nem fűzött gyöngyöt könnyekből...

Ma is melengeti lelkemet,
ölelése most is jóleső,
nem számol hibát, bűnöket,
érintése csak esélykereső...

Alkony
Zagyi Gáborné