Látom és érzem, mégis képtelen,
egy elmosódott, zavaros torzó.
Világra anya szülte bűntelen,
hogy legyen hatalmas, alkotó.
Kapott lehetősége végtelen,
mely sziporkázó, vágytól duzzadó.
Teremtő képesség, éber értelem,
egymás erejéből táplálkozó.
Mégis, amit alkot miért idegen?
Miért hullik szét összetartozó?
Miért bálványozott a becstelen,
miért vadul el szelíd és a jó...?
Nyugalmat, békét koldul védtelen.
Arcába mosolyog, mert becsapható,
míg trónol megtört büszkeségeken,
felépült világa kápráztató...
Gőgje válogat egyéniségben,
süllyesztőbe kerül nem alkuvó,
egyre többen tűnnek el mélyében,
az emberség lassan csak átutazó...
Alkony
Zagyi Gáborné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése