Hazajár

Útjára engedem,
erős, nem védtelen,
kíséri tekintetem.

Gyönyörködöm benne,
érzem visszajönne,
tudja mennyire féltem...

Már nem mért távolság,
kitárul a világ,
s fáj, hogy gyöngül a szemem.

Fény gyúl a sötétben,
megszólít a csendben,
égig érnek a szavak.

El nem felejt, üzen,
s míg érinti szívem,
oly gyengéden simogat.

Tél, tavasz, ősz és nyár...
Nem felejt. Hazajár,
ami véremből fakad.

Alkony
Zagyi Gáborné