Egy felszabaduló sóhajnyi lélegzet,
még ködön átderengő őszi napfény,
zálogba kapott remény ujjaim között,
félve próbálom őrizni, még becsülném…
Könyörtelen holt-ág figyelmeztet,
Rések közt kifolyni látszik az idő,
elakadó, bénuló mozdulatokban,
vészjelzőn int a vesztegelő jövő.
Uzsorás vagy te sors, rókalelkű,
a kevés , amit adsz duplán kéne vissza.
Mire bőkezűséged hálám köszönné,
már nincs mit, megrabolsz újra és újra…
Csábítón simogattál, reménykeltőn,
hittem neked, a szívem mosolygott…
de te most is cinkelt lapokkal játszol,
s nem kérdés, a győzelem a tiéd,
………… életem átdolgozod…
Alkony
Zagyi Gáborné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése