Nyugalom, kávéillat,
elcserélt gondolatok,
különös vibráció,
ahol nincsenek titkok.
Míg kezem melengeted
a jelenhez simulok,
igazodik az idő,
ahogy a szívünk dobog.
Aztán ránk un, elköszön.
Űzik sürgető zajok,
settenkedő virradat,
küszöbön hétköznapok.
A pillanat velem marad,
amíg éleket vasalok,
miközben ránctalanítom
a folyton gyűrődő gondot...
Alkony
Zagyi Gáborné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése