Feltörő hiány...

Ne szólj, ha sírni látsz,
csak ölelj át némán.
Túlsúlyos még a gyász,
fel-feleszmél hiány.

Még emlékszik az érintés,
ujjam, bőre melegére.
Sikoltja idegvégződés,
örökre kihűlt, nincs, vége...
A tudat zárja a fohászt,
mint, ahogy urna a hamut.
De hiszem a lélektavaszt,
nem csukok be minden kaput.

...Tudom, nap már nem melenget,
nem kap el a nyári zápor.
Nem látod a rózsakertet,
nem lesz szüret, nem lesz új bor.
Nem járod többé az erdőt,
nem mutatsz nyíló ibolyát.
Csend őrzi csak a temetőt,
tán mosolyogsz rám odaát.
Tetszenek a csillagmezők,
s a könnyeim betiltanád...
Huszonegy gramm. Árnyékfelhő.
Akarom hinni az imát...

Túlsúlyos még a gyász,
fel-feleszmél hiány.
Ne szólj, ha sírni látsz,
csak ölelj át némán.

Alkony
Zagyi Gáborné