Most nem számolok lépést, sem ütemet,
nincs más ritmus; szívverés, s lélegzetem.
Elszürkült gyöngy a szó záloga,
nem mossa könny, csiszolja ígéretem.
Újjászületik kőbe vésett vigasz,
lepattanó lánc ég a pokol tűzén,
megtart a hűség perem szélén,
mint verejtékkel, tűzben hajlított acél.
Megbújok az értem verő szívben,
elhalványult csillag fel-felragyog,
bámulom az alkony csodás fényeit,
megköszönök minden napot, virradatot.
Menedék. A csend völgye otthonom,
ahol a visszhang is óv, elnémul.
Most nem számolok lépést, sem ütemet,
Talán így jó... létezni számolatlanul...
Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése