Féltem a széteső képeket,
hisz az egészet akarom,
a gyűjtött veszteségeket
őrzöm, de nem bálványozom.
Megbékél sok kapott fiaskó,
de végre legyen már elég,
nem kell semmi drága, csillogó,
csak hagyd meg, ami még enyém!!
Lelkem tükre kér! Nem követel.
Mégis összetörni látszik,
szelíd alázattal térdel,
de csak filmszakadásig...
Hiába csitítgat sorsom,
a fényt nem érezni, látni akarom,
s esküszöm..., Istenemre mondom...
ha elvész, a teremtőm megtagadom...
Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése