Az őz

Megáll. Tudom, hogy fél tőlem,
azért aki, ami vagyok.
Engem néz... a levegőben
érződik, idegen vagyok.
Maradjon... fusson?
Itt ő van otthon...
Marad. Megbámul merészen.
Hozzám lép... egészen közel,
mint egy álmodott mesében.
A bőrömön érzem közel
a leheletét...
teste melegét...
csak egyetlen pillanatra...
a bizalma csak is ennyi.
Élni hagyni... menj utadra...
barátságunk nem több, ennyi...

Alkony / Ilona Zagyi Gáborné /