Egy Árnyék

Zöldellő mezők, fehérben a béke,
pirosat festett a sok magyar vére.
Hirdette egykor "erő", "hűség", "remény",
Nem rongy a zászló! Tiéd, miénk, enyém!
Dobbant a szív! Nem ölte ritmuszavar,
csak együtt dübörgés... tudta, a magyar.
Viharos szél, sikolya, mint halálsíp
szól... a múltból felkavart por szemet csíp,
s árnyék az mi ránk vetül.
EGY, nagy! A több darabra...
mind piheg, erőtlenül,
de egymáson taposva.
Árnyék! Hasadó, szakadó anyagra,
de csak azért, hogy újra összefogja.
Nemzetnek sorsa, sok-sok apró szálon.
Szétfoszlik, ha belül sérül a vászon.
Összefonva "erő", "hűség", "remény",
Nem rongy e zászló! Tiéd, miénk, enyém!
Dobbanjon szív! Ne ölje ritmuszavar,
csak együtt dübörgés... Hallod e magyar?

Ilona Zagyi Gáborné

Minden MAGYAR ember emlékére, aki hazájáért halt...