"Madárház..."

Talán csak is Isten tudja, hogy mekkora,
hogy meddig zárt a test, s a lélek otthona.
Láthatatlan rács a "madárházon"
benne élek én, s madarat játszom.
Azt az ugri-bugri, apró cinkefélét,
ki gyűjt és szedeget morzsát, s mindenfélét.
A kapott szárnya magasba viszi,
féli a telet, de átvészeli.

Keringő veszélyek, kíméletlen törvény,
nagy "kalitkában" egy folyton zajló örvény.
Kakukknak tetszetős a más fészke,
gyöngékre lecsap erős, mint vércse.
Károgó varjakból egy fekete sereg,
sötétül az ég is, mikor versengenek.
Gyönyörűen színes, díszes tollak.
Látványosság madárprotokollnak.

Óriási lánc, fajokból több százféle,
hol a hatalmasnak, nagyobb is az éhe.
Étekké válik feláldozható.
Túlélés... semmi gyomorforgató.
Veszejtik a hangadót öntelt karvalyok.
Uralnak eget sólymok, fölényes sasok.
Nincsen szünet, sem génmódosítás.
Örökölt sors; repülés, zuhanás.

Keselyű megérzi, hogy mikor lesz vége.
Jóllakottan ül, a tehetetlenségre.