Átszállás

Az ajtók záródnak,
az ajtók mellett kérem, vigyázzanak!

Hányadik megálló? Már nem tudom.
Cserélődik a fel, s leszálló ember...
Fóbia tán a gyorsult pulzusom.
Rémült szédület, ahogy a szívem ver,
s belső iránytűm kész káoszrendszer.

A gyermekként csodált menetrendet
még anyám szava tette párnám alá...
"ÚT a BOLDOGSÁGHOZ"... lázas kezdet
sorsra bízva... félt, hogy ő, elrontaná.
Ha megtehetné rám igazgatná.

Az ajtók záródnak,
az ajtók mellett kérem, vigyázzanak!

Most egészen más van a kijelzőn,
oly ijesztőn villog a szó: "ELTÉVEDT"
A gyengeség... ez az én útvesztőm,
hol a sokszínű egyre feketébb lesz...
s félek e bénultság felemészthet.

Túl sokszor elsóhajtott készenlét,
százszor, ezerszer tört meg a mozdulat.
Mind lélekhegek.. mint hullott lepkék.
Köztük elfojtott jelzés az ÉNtudat...
de van megálló, s vannak más utak.

Az ajtók záródnak,
az ajtók mellett kérem, vigyázzanak!

Letisztult gondolat kiemelő...
visz, lesodor a frissült lendülete.
Egyensúly... gravitációs erő
hat, megtart a téridő görbülete,
a kárhozatnak nincs rám bérlete.

Bosszúszomjas, belém kapaszkodik,
s hogy ragaszkodik kínzó utóhatás.
Tán megátkoz... mégis távolodik.
Van jegyem... érvényes, régi foglalás.
Mögöttem még hallható csattanás...

Az ajtók záródnak,
az ajtók mellett kérem, vigyázzanak!

Zagyi G.Ilona