Kontár

Napot festek neked, 
gyászos, szürke égre,
ha lenne elég festék,
átszínezném kékre.

Ám csak ennyi maradt,
egy mosolynyi sárga,
azt hiszem elég lesz,
egy kis vidámságra.

Tán szerencse, hogy nincs több,
mert mindent megkutyulnék.
Őszi kavalkádra
kikeletet kennék.

A vakítóan rideg,
téli fehérséget,
össze-vissza kenném:
a sárgát, zöldet, kéket.

Kapna meleg színeket,
mint nyakába egy sálat,
sok tarka virágot,
gyümölcsöző fákat.

A tavaszt nem bántanám,
mert azt így szeretem.
A színek ébredése az más,
szebb mint a képzeletem.

Mázlid van, hogy jobb
kezekben van az ecset...
s nem én, érző ember
alkotok, pecsmegelek...

Mert a valódi mester
műve nem buta őrület,
a természet igazi festő...
tudja mit, miért festeget.

Alkony
Ilona Zagyi Gáborné
2014