Repülj még...

Apró magból fakadt.
 Nőtt, táplált ágakat.
Ékes lombkoronát 
viselt az ég alatt,
s az évgyűrű korát.

Zálogát adta és vette
a tél, a tavasz, ősz, a nyár.
Fészket rakott rá két madár.
Úgy szerette... rejtegette.

Bennük gyönyörködött,
míg nőtt, erősödött.
Óvta, leste, várta.
Törött és felnyögött,
ha fagy, szél átjárta.

Búcsúzott, elköszönt a tél,
ám a dalra hiába vár,
egyedül van a kismadár,
s holt ágon ül... nincs falevél.

Sorvad, mint a bánat,
könny hiába árad.
Szikkad lent a földben,
korhad törzs, kiszárad.
Sóhajt: Repülj fölöttem!

Repülj, hagyd itt a holt teret,
tudod, mit takar a felhő.
Van otthonod, míg van erdő.
Legyen még dal... Isten veled!

Zagyi G.Ilona
Molnár Renáta rajzához íródott