Nem adod fel

Kóbor lélek a viharban,
játszik a fény és az árnyék.
Gyűlnek a fekete felhők,
cseppekben hullik rád még,
az elveszettnek látszó,
fájó, összetört világod,
míg keresed az ösvényt,
a káosz mélységét járod.

Lehetetlennek látszik, mint
röptéje szárnyatlan madárnak.
Bőrödön érzed leheletét,
a kínzó, sorstalan magánynak.
Kitartóan küzdesz, megtörsz,
mert egyedül gyönge az ember,
de a reményed veled él,
hogy boldog leszel egyszer.

Alkony
Zagyi G.Ilona
2014.06