Gravitációm

Egy visszajátszott téboly, szemben a széllel,
elhulló szirmokat gyűjtöttem két kézzel.
Egy közhelyes szerep... az út kitaposott.
Teljesítmény vakon, morzsa mindig jutott.

Kerek világban rohantam körbe, körbe,
a vágyam eltorzult a görbe tükörbe.
Kopott a büszkeség túl sok meghajlástól,
regényt is írhatnék sok-sok lemondásról.

Nem nyúlik az élet, csak a mézesmadzag,
tapadó szilánkok folyton ráragadtak.
Fakult kínok, mind penészfoltok lelkemen...
úgy elmondanám, de nem bízok bárkiben.

Gyűltek a szívemben a felvarrott ráncok, 
talán ettől vagyok az, akinek látszok.
Hiszem, hogy kísér titokban egy angyal,
s elvisz egy-egy átkot, hogy bírjak a súllyal.

Alkony /Zagyi G. Ilona/