Hívogató, lobbanó fények,
csendes léptek a sírok között.
Édes-búsan sír az őszi szél,
a temető fájón túlöltözött.
A gyász, az emlékezés napja,
mit a szeretet könnyel ötvözött.
Milliónyi virágszirommal,
melyet fájó harmattal öntözött...
A gyászruhát öltő gondolatok,
a szívekben hozott mély érzés,
a hant fölött emlékezés zokog,
száll az imába foglalt ölelés.
Hiszen, sosem felejt, aki szeret,
ezért lobban a gyertya lángja.
A múltért, a jelenért, jövőért,
bűneik, a bűneink bocsánatára.
Zagyi G.Ilona
2014
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése