Még emlékszik az érintés...
ujjam, bőre melegére,
megszűnt az a hű keringés,
földi léte por... nincs, vége!
A tudat zárja a fohászt,
mint, ahogy urna a hamut,
de hiszem a lélektavaszt,
nem csukok be minden kaput.
Tudom, nap már nem melenget,
nem kap el a nyári zápor.
Nem látod a rózsakertet,
nem lesz szüret, nem lesz új bor.
Nem járod többé az erdőt,
nem mutatsz nyíló ibolyát.
Nem hozod az első epret,
föld nem őrzi lábad nyomát.
Duzzog az ég, esik eső...
így ha sírok senki sem lát,
nem adja már vissza senki
ezt a drága édesapát.
Békét őriz a temető,
tán mosolyog rám odaát.
Huszonegy gramm. Árnyékfelhő.
Akarom hinni az Imát...
Zagyi G.Ilona
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése