Megfakul a gyász színe, lassan halványul,
szívem átszínez holtat elevennel.
Bezárt fájdalom mely naponta kitárul,
mássá szelídül... békül a jelennel.
Belülről érzem, mégis messzire innen.
Lelkem vigyázza emlékek százait,
mint foszló kendőm, hogy egyben megőrizzem,
hiányba fűzöm felfeslő szálait.
Árván és mégsem, mert bennem van az otthon,
nyíló kapuját csak a szívem látja.
Míg kialvó kanóc búsul gyertyacsonkon,
élő szeretet angyalok lámpása.
Zagyi G.Ilona
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése