Virágtakaró

Ballagott az öreg, komótosan,

koppanó botja lépteire vigyázott.

A ruhája szakadt, bár tiszta,

valaha jobb napokat is látott.

Nincs asszony már, ki megvarrja,

őt most az angyalok vigyázzák,

szinte mindennap meglátogatja,

igazgatja párja szerény sírját.

Kezében egy kosár, teli árvácskával,

mellette egy kis kapa, majd elülteti.

Csöndes a temető, serény az öreg,

meg nem áll, idejét nem vesztegeti.

Büszkén nézi művét, beszél is hozzá:

- Nézd, mama, milyen szép virágtakaró!

Megsimítja a fejfát, csókot lehel rá,

- Hiányzol - súgja - Melletted lesz majd jó...

Alkony

Zagyi G. Ilona

2014.08