pici szíved életre dobbant,
féltőn öleltelek magamhoz,
mit éreztem elmondhatatlan...
"Szeretlek" szóval ébresztett,
puha kezecskék érintése...
az édes kicsi somolygó arc,
szívem legféltettebb emléke...
Mindennap virág ajándékba,
hogy én milyen büszke voltam...
szinte röpültél haza hozzám
fáradtan pihegtél karomban.
A legértékesebb bizalom,
a legszebb dallam nevetésed,
a csodák világa együtt, mert
szeretted hallani a mesémet...
Pajkos csínytevő huncutságod,
mind felejthetetlen képek,
merész kis fiús csibészséged
mind emlékraktáramban élnek..
Horgásztunk a tópart csöndjében,
most is őrzöm a pillanatot...,
fülemben hallom a nevetésed
s látom, ahogyan szemed ragyog...
Voltak fájó életszakaszok,
mit feledned kéne, de őrzöd.
Arcomon érzem kicsi kezed,
ahogy könnyemet letörlöd.
Vadóc kamasz lettél, lázadó...
Százszor elsuttogott intelem.
Az aggódás megsokszorozódott,
gyermekünket félteni lételem.
A szívemből fakadó tekintet,
sokat rejtő, kisfiús mosoly,
mára felnőtté szigorodott
gondterhelté vált és komoly.
Ajándék voltál és vagy ma is
az én legértékesebb kincsem,
sodorjon az élet bármerre is,
őrzi helyed számodra a szívem...
Alkony
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése