Kopott rongyokban,
didergő ujjak,
rétegző fájdalmak
lelkében tolulnak.
Őrlődő pillantásban,
kérdések halmaza,
mégsem kér választ,
az igaz nem vigasza.
Sebzett önérzet,
sértett büszkeség,
másoktól kapott,
használt bölcsesség.
Megvető sajnálkozás,
nyomora itésze,
más úgy sem érti,
nem lát a lelkébe.
Karton papír otthon,
életéhez kellék,
benne lelki társa,
egy magányos árnyék.
Alkony
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése