Túl az Üveghegyen,
varázserdő mélyén,
éldegélt egy hómanó,
gyökér-lakban, békén.
Nagy bánata van idén,
szegény kis manónak,
egy szál hó sem esett,
a földre takarónak.
Csak az eső szemereg
minden nyirkos ködös,
az ablaka csupa pára,
s egyfolytában köhög.
Száraz hidegre vágyik,
roppanó friss hóra,
lassan itt a Karácsony is,
tán megjön végszóra.
Mindennap előbújik,
kémlelni az eget,
szomorúan visszaballag,
hogy még alszik egyet.
Álmodott a havas tájról,
hóembert is épített,
a jó öreg mikulásról,
ki a hóesésben lépkedett.
Eközben a télapóka,
áthajtott a táj fölött,
érezte a kívánságot,
segít neki, úgy döntött.
Megrázta a hószakállát,
a sok hópihe röpködött,
belepte a szürke tájat,
mi hófehérbe öltözött.
Mosolyogva tovalibbent,
szarvas szánján jó apó,
fog örülni hómanócska,
az ajándéka csudajó.
Reggel, ahogy szeme nyílik,
nagyot nézett hómanó,
az ablaka jégvirágos,
és minden csupa-csupa hó!
Kacag és hempereg,
már a füle is havas,
dehogy bánja a hideget,
olyan régen látott havat!
Tudja ő, hogy nem véletlen!
Mert bizony ma van Mikulás!
A csizmája is tele hóval,
ajándéknál így szokás.
Köszönöm jó Télapóka!
Hálás szívvel integet.
Siet mert most sok a dolga,
Viszont látásra gyerekek!!
Alkony
Zagyi Gáborné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése