Csókot leheltél a tenyerembe,
egy aprócska lángot vágyaidból,
ujjam zárták édes börtönébe,
s ölelték féltve az elmúlástól.
Vigyáztam melegét álmomban is,
merészebben űztem az árnyaim,
oltalmazott a furcsa hipnózis,
lebegtem gyógyító áramlatain.
Már rám köszön a hajnal derengve,
bizseregnek zsibbadó ujjaim,
még mindig őrzöm szenderegve,
sodródva ébredés hullámain...
Alkony
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése