Van, hogy elfogynak a szavak... ,
megtorpan az idő, s a pillanat.
Bár szólnál még, de mégis elakad,
befejezetlen marad a gondolat...
Ám a remény formálja a tudatot,
s újra éleszti az akaratot.
Egy körforgás ez az állapot,
van, hogy nem kéred, csak kapod...
Két kézzel nyúlsz érte, akarod,
vágyod a felkínált holnapot.
Mohón ízleled még a mát, ámítod
magadat, ám érzed be nem csaphatod.
Mit a sors, reménykeltőn rád szabott,
bízod, s játszod még, fel nem adod...
Hálával nyugtázol minden tegnapot,
s még hiszed a megcsillanó harmatot...
Alkony
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése